Az asztalnál

Káosz, halottak, szörnyűségek, amikre gondolni sem tudok. Megtették. Sok barátunk, ismerősünk meghalt a harcokban. Az oroszok lövöldöztek, tankokkal vonultak Pest utcáin. Kisebb háború színhelye lett Budapest. Vérengzés, fájdalom, romok, romok mindenütt. Ahol régen még gyerekek játszottak, már nincs, lerombolták. Itt állok egy asztal felett. Tele van térképekkel, levelekkel és fegyverekkel. Fiatal harcosok pihennek a szobában. Ők már láttak mindent, amit nem akartak látni.

Még nincs vége! Közel sincs…

1956. október 28-a van. Reggel - a tegnapi követelések ellenére - a szovjetek támadást indítottak a Corvin köznél, de Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada megtagadta a parancsot.  A szovjet harckocsikat sorra semmisítjük meg. Ezzel is haladunk.  Most jött a hír, hogy a kemény ellenállás miatt a szovjet csapatok vissza vonultak. Egy másik papíron az áll, hogy a kormány végre elfogadta követeléseinket.

*5 órával később*

Ugyanúgy követem fejleményeket az asztalnál. Idehoztak egy rádiót, azt mondták, valami nagy bejelentést fognak tenni.  Nagy Imre beszélt benne. Hallgattuk... Új kormány megalakulás... általános amnesztiát a felkelők számára... szovjet csapatok kivonása Budapestről... AVH feloszlását… és a Kossuth címer bevezetését, valamint március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását... A beszéd után bajtársaimmal együtt lélegeztem fel. Sírt mindenki, örömtől és bánattól egyaránt. Örültem.  Ezután leültem kedves barátomhoz Halász Bálinthoz és hagytam, hadd meséljen még arról, mi történt vele a Rádió állomáson.
Közben szüntelen egy dologra gondoltam: Végre vége van.

Vége…
-Uszkár János, Budapest, Pesti Srácok