Rádió

Barátaimmal keresztülfutottunk az utcákon. Izgatottak voltunk az aznapi események miatt. Mindenki kint volt az utcán. Gerő Ernő felháborító beszédet mondott a rádióban. Utána jött Nagy Imre. Beszéde hatalmas csalódás volt.  Mindenki szitkozódott. Társaimmal úgy gondoltuk, hogy e beszédek miatt a Magyar Rádióhoz kell vonulnunk, tüntetni. Az ÁVH-sok fogadtak minket.

Kisebb tömeg tömörült össze, elszántságunk ellen állt a könnygáznak és vízágyúknak. Végül a Rádió rendelkezésünkre bocsátott egy felvevő kocsit azért, hogy felolvastassuk a tizenhat pontunkat. Barátunk, Kovács Ferenc olvasta fel követeléseink. Bevitték a szalagot. Mindenki a rádiót figyelte, de semmi sem hangzott el abból, amit az előbb Feri mondott a mikrofonba. Csapatunk szervezett egy kisebb küldöttséget, akik majd tárgyalnak a bent levő vezetéssel. Én is tagja voltam a delegációnak. Beengedtek. Felsétáltunk egy hosszú lépcsőn, aztán leültettek minket egy székre. „Mi tárgyalni jöttünk nem leülni egy szimpatikus székre!” – morgott Jancsi barátom, de egy tiszt hallgatásra intette.

Kívülről még nagyobb kiabálást hallottam. Azt ordították egymásnak, hogy letartoztatták a küldötteket. Nem beszélünk itt senkivel. Foglyok vagyunk – döbbentem rá. Pár perc múlva zajt hallottam. Egy nagy autó áttörte a kordont. Arra gondoltam, hogy egy harckocsi. Kis idő múlva lövések dördültek. Az ablakból tüzet nyitottak bajtársainkra. Ránk ügyet sem vetettek. A felfordulást kihasználva a küldöttség többi tagjával együtt elmenekültem. Lent a kapunál a tömeg eltűnt, csak pár sebesült feküdt elszórtan az utcában. Egyikük Kovács Ferenc volt. Nemrég még ő olvasta fel a tizenhat pontot. Oda siettem hozzá, és arrébb húztam egy biztonságosabb helyre. Próbáltam megtudni, mi történt, míg mi bent voltunk, de elvesztette az eszméletét. Ferit egy orvos barátom látta el.

-Halász Bálint, Budapest, Pesti Srác